Ez az oldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.
Menü

Tricikli és társai Gyermeknapra - járgányok 6 év alatti gyermekeknek

Ugyan minden nap gyermeknap, de május utolsó vasárnapja hivatalosan is az. Ráadásul nyakunkon a nyár is! Kell ennél jobb alkalom, hogy beszerezzünk a gyerkőcnek egy új triciklit? Ebben a cikkben összeszedtünk néhány igazán remek gyerekjátékot!

A Gyermeknapról általában

A Gyermeknap hagyománya Törökországból indult világhódító útjára, első alkalommal 1920. április 23-án ünnepelték. A nap célja eredendően az volt, hogy a háború következtében hátrányos helyzetbe került országok gyermekeinek segítséget nyújtsanak. Magyarországon 1931-től kezdődően tartjuk, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy először “gyermekhétnek” hívták, és valóban egy hétig tartott.

 

19 évvel később, azaz 1950-re az ünnep hossza egyetlen napra csökkent, és azóta is egy napos. A világ majd’ minden országában eltérő időpontokban ünneplik a Gyermeknapot, ez a nap Magyarországon hagyományosan május utolsó vasárnapja.

A kicsik első járgánya

A gyerekek legmeghatározóbb sebességgel kapcsolatos élményei jellemzően az első járműveikhez kapcsolódnak. Bébitaxival, triciklivel, biciklivel és rollerrel, vagy akár elektromos kisautóval gyermekünk nemcsak gyorsabban tud haladni, de a korábban hosszúnak tűnő távolságokat is könnyen legyőzheti. Az első jármű beszerzésétől kezdve rengeteg új lehetőség nyílik egy család életében, hiszen innentől sokkal bátrabban indulhatunk hosszabb sétákra vagy akár egész napos kirándulásokra is. Nézzük hát - a teljesség igénye nélkül -, hogy a gyerekek életkorának megfelelően milyen lehetőségek közül választhatunk!

A bébitaxi

Ami a bébitaxikat illeti, szerencsére rendkívül széles a választék. A legfontosabb szempont, hogy jó méretet válasszunk. A magabiztosabb kisfiúk és kislányok nagyon hamar útnak fognak indulni, de nem kell félni, stabilitásának köszönhetően a bizonytalanabb gyerkőcök is gyorsan megtanulnak közlekedni vele.

 

Maestro Confort Bébitaxi - hinta a legkisebbeknek, önfeledt autózás a nagyobbaknak

Ez a nagyszerű bébitaxi rendkívül sokoldalú és a kicsik fejlődésének több szakaszában is kiválóan használható. A legelső periódusban az alján található íves talapzatnak köszönhetően hintaszékként is funkcionálhat. Ezt követően biztonsági övvel és leesésgátlóval együtt - nagyjából 6-8 hónapos kortól kezdődően - tolható bébitaxiként használható. A szülők kényelmét szolgálja a tolókar állítható magassága. A járni tanuló kicsik számára – kb. 10 hónapos kortól – stabil járássegítőként funkcionál, majd 12 hónapos kortól már lábbal hajtható bébitaxivá átalakítható. Az ülés alatt egy rejtett csomagtartó található. A bébitaxi mérete: 61 x 44 x 55 cm.

Maestro Confort egy igazán komplex bébitaxi

Smoby Piros bébitaxi

Áruházunk egyik legnépszerűbb ilyen típusú járgánya a Smoby Piros bébitaxi, melyet lányoknak és fiúknak egyaránt ajánljuk, kb. 10 hónapos kortól. Akárcsak az előző esetben, a gyártó itt is a jármű ülése alá egy kisebb csomagtartót rejtett el, amely kiváló lehetőséget biztosít a legfontosabb holmik, például gyermekünk kedvenc plüss játékának szállítására. Az autó elején (alul) egy biztonsági támasztó található, amely megakadályozza az esetleges előre borulást. A bébitaxi mérete: 27 x 54 x 40 cm.

Smoby Piros bébitaxi

Big Bobby Car - egy igazán sportos és vagány járgány gyerekeknek

A Bobby Car a szülők és a gyerekek körében is igen nagy népszerűségnek örvendő lábbal hajtható kisautó. Formáinak, valamint alacsonyan lévő súlypontjának köszönhetően nagyon megbízható és biztonságos jármű. A kisebbek kényelmesen ülve, míg a nagyobbak térdelve használhatják. Anyagát tekintve környezetkímélő műanyagból készült, amely kiválóan ellenáll az UV káros hatásainak is. Ajánlott korosztály: 12 hónapos kortól, mérete: 58 x 30 x 38 cm.

Big Bobby Car autó gyerekeknek

Utánfutós Traktor bébitaxi fűnyíróval

Ezzel a különleges járgánnyal gyermekünk nem csupán bejárhatja a földeket, de az utánfutón található játék fűnyíróval akár a fűnyírásban is segíthet nekünk a kertben. Ez a kis Traktor nemcsak a kicsik mozgáskoordinációját fejleszti, de egyik első szerepjátéknak is kitűnő választás lehet. Ajánlott korosztály: 18 hónapos kortól, mérete: 103,5 x 33 x 26 cm.

Ajándék Gyereknapra Utánfutós Traktor bébitaxi

A tricikli

A három kerekének köszönhetően meglehetősen stabil járgány a tricikli. Az ilyen járművek esetében sokkal nehezebb elborulni, mint egy biciklivel, és nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a le- és felszállás is sokkal biztonságosabb. A szülőkormány segítségével az ilyen közlekedési eszköz akkor is tolható, irányítható, ha esetleg gyermekünk elfáradt.

 

Egy gyermek életében a pedálos triciklizés nagyjából kétéves kortól kezdődik. Ez a gyerekjáték nagyon fontos része a mozgáskoordináció fejlesztésének, ugyanis a haladáshoz nem elég páros lábbal lökni magunkat. Ahhoz, hogy haladni tudjunk, egyszerre kell kormányozni, és a pedálokat tekerni. Íme néhány tricikli kínálatunkból:

Szuper Smoby Be Move tricikli - több színben

Ez egy igazán stabil gyerek tricikli, fém vázzal, gumis kerekekkel és a szülők kényelme érdekében állítható magasságú tolókarral. Amíg a gyermek nem tud önállóan tekerni, addig a kormány és a pedál forgása kiiktatható, így tudja a szülő tolni. Ha már egyedül is jól megy a pedálok hajtása, akkor a tolókar könnyűszerrel kivehető. Az ülés nemcsak kényelmes, de a kormánytól lévő távolsága állítható is, ezzel lehetővé téve a hosszabbtávú használatot. A biztonságos közlekedésért pedig a hárompontos biztonsági öv felel. A tricikli hátulján található kosár billenthető. Mérete: 52 x 52 x 68 cm, maximális teherbírása 30 kg.

 Smoby Be Move gyerek tricikli állítható tolókarral

SmarTrike gyerek tricikli - 4 az 1-ben

Ez a rendkívül dizájnos, számos extrával felszerelt háromkerekű jármű kb. 10 hónapos kortól ajánlott. Az előző járgányokhoz hasonlóan itt is állítható a tolókar, amelynek segítségével a szülő tolhatja és irányíthatja is a szerkezetet. Az első kerék direkt hajtású, amely nagy segítséget nyújt a gyerekeknek a pedálozás elsajátításához. A biztonságos közlekedést lábtartó, leesésgátló és vállon át becsatolható biztonsági öv garantálja. Az erős napsugarak ellen állítható napellenző védi a kicsiket. Az ülés párnázott, kagyló alakú, a háttámla pedig magasított. Amikor a gyerkőc már egyedül is jól tud tekerni, akkor a leesésgátló és a tolókar leszerelhető, valamint a lábtartó is felhajtható. A SmarTrike tricikli gumis kereke szinte hangtalan és csúszásmentes közlekedést biztosít. A tricikli maximális terhelhetősége 17 kg.

 

SmarTrike gyerek tricikli

Roller - a nagyobbaknak

A rollerezés több szempontból hasznos: segítségével egyszerűen fejleszthető a gyerekek egyensúlyérzéke, izomzata és állóképessége. 3 éves kortól ajánljuk ezt az igazán menő háromkerekű SmarTrike rollert, amely úgynevezett T-lock rendszerrel rendelkezik. Ha Tanuló módra állítjuk, akkor megszűnik az első kerekek billegése, így könnyebbé válik a rollerezés elsajátítása. Ha ezen a szakaszon túl van a kicsi, akkor Freestyle módra állítva az elülső kerekek szabad mozgását már semmi sem akadályozza, így már különböző mutatványok bemutatására is alkalmas a járgány. Állítható a kormány magassága, maximális terhelhetősége pedig 50 kg. Fontos! Az esetleges sérülések elkerülésének érdekében megfelelő védőfelszerelés használata erősen ajánlott!

 

SmarTrike gyerek roller

 

Toy Story fém roller

Ez a roller a nagyobb korosztály számára készült - két kerékkel, fém vázzal, és állítható kormánnyal rendelkezik. Praktikus, hiszen összecsukva könnyen szállítható. A roller maximális tehetbírása 50 kg.

Toy Story gyerek roller lányoknak és fiúknak

Reméljük sikerült jó tippeket adnunk - ha kíváncsi vagy a teljes kínálatunkra, akkor nézz szét webáruházunkban! Vidám Gyermeknapot kívánunk!
Tartalomhoz tartozó címkék: kerti játék tricikli bébitaxi